*Főoldal* : Kémügy: A konstruktőrök közül kizárták a McLarent |
Kémügy: A konstruktőrök közül kizárták a McLarent
2007.09.13. 20:26
A Nemzetközi Automobil-szövetség Motorsport Világtanácsa (WMSC) csütörtöki párizsi meghallgatásán kizárta a konstruktőrök idei versenyéből, valamint 100 millió dolláros pénzbüntetéssel sújtotta a kémkedéssel vádolt McLaren istállót. A pilóták megtarthatják pontjaikat.
A hivatalos bejelentés előtt néhány órával már olyan hírek is terjengtek a nemzetközi sajtóban, hogy az FIA a 2007-es és a 2008-as szezonból is kizárta a McLarent.
A tárgyalás délelőtt fél tízkor kezdődött, az első hírtöredékek pedig este hat után szivárogtak ki. Viszont ahány hírforrás, annyi verzió volt.
A hivatalos bejelentés azonban eloszlatott minden találgatást, 19 óra 30 perc környékén megszületett a végleges döntés, mely értelmében a McLaren-Mercedes elveszíti idei összes konstruktőri pontját, ezzel pedig elbukta a 2007-es világbajnoki címet, hiszen négy futammal a szezon vége előtt megnyugtató előnnyel vezetett már a Ferrari előtt.
A pilóták pontjait ugyanakkor nem vették el, így az éllovas Lewis Hamilton és a tőle 3 ponttal elmaradó csapattársa, Fernando Alonso tovább harcolhatnak a vb-címért.
A csapat azonban nem úszta meg ennyivel. A Forma-1- történetében rekordnak számító pénzbüntetést kapott, 100 millió dollárt, vagyis mintegy 72 millió eurót kell átutalnia az FIA számlájára.
Az ügy még júniusban kezdődött, amikor a Ferrari eljárást indított egykori technikai vezetője, Nigel Stepney ellen. A szakembert azzal vádolta meg az olasz istálló, hogy titkos adatokat juttatott el Mike Coughlan-hoz, a McLaren-Mercedes főtervezőjéhez.
A McLaren mindvégig tagadta, hogy alkalmazottja birtokába kerülő adatokat felhasználta volna idei évi autójának építésekor, és kérte az FIA-t, hogy vizsgálja ki a történteket. A nemzetközi szövetség Motorsport Világtanácsa (WMSC) júliusban tárgyalta az ügyet, akkor felmentette a McLarent, mondván nincs ellene bizonyíték.
A Ferrari és az Olasz Motorsport-szövetség ráhatására azonban Max Mosley, az FIA elnöke fellebbezést indítványozott, a fellebviteli tárgyalást pedig mára, szeptember 13-ra tűzték ki. Időközben azonban új bizonyítékok kerültek a Viágtanács birtokába, így a fellebviteli tárgyalás helyett újabb meghallgatás következett.
|